Untitled

Yo,
ez a Revotica, matracgyár a pályán,
azt mondják mi vagyunk a csúcson, nincs hiba a skálán.
Minden reggel kérdés, főnök tolja lazán:
„Jó regg, szitu, ad a gép munkát talán?”

Rengeteg a szemét, áll a sarokban halomban,
de a főnök szerint aktív, még jó lesz valamiben.
„Ne dobd ki, haver, ez még kincs lehet!”
Mi meg nézünk, hogy ebből hogy lesz prémium fekhely.

Télen hideg van, kabátban a műhely,
nincs fűtés, csak a tempó melegít fel.
Nyáron megsülünk, negyven fok a csarnok,
izzad a brigád, mint a friss öntött habok.

Kevesen vagyunk? „Á, megvagytok ti így!”
mondja a főnök, miközben kávét szürcsöl itt.
„Kétszáz embert hozok a buszmegállóból,
ha akarnám, tele lenne a gyár sorból-sorból!”

Kínából jönnek a konténerek sorban,
fólia, szivacs, raklap áll a porban.
Rebondot kell csinálni? Hajrá Vörcsi,
darál a gép, pörög a műszak, nincs pihi!

Matrac huzat kell? Csináld Viktor,
varrógép kattog, megy a nonstop sztori.
Javítani kell? Nézd meg Atika,
szétkapja, összerakja, kész a praktika.

Szivacs tömb kéne? Bence hozza is,
emeli, pakolja, nem kérdezi mit.
Pakolni kell? Itt van Ádám,
raklap tetején egyensúlyoz bátran.

Ez itt a műszak, ez a gyári élet,
izzadság, por, de megyünk előre, érted.
Matrac a soron, készül az álom,
mi rakjuk alád minden egyes éjjel, haverom.

Revotica – mondhat bárki bármit,
mi nyomjuk a tempót, amíg bírja a kar itt.
Hideg vagy meleg, szemét vagy prémium,
a brigád együtt – ez a valódi minimum. 🎤